méllyen belegondlva, egyáltalán nem egyedi a dolog ami velem történik, csak talán abban amiben megtestesül... mindannyiunkat érnek szörnyű tragédiák, nem hiszem,h él olyan ember ezen a világon aki "ártatlan " lenne, nincs olyan ismerősöm aki ne járta volna meg még v nem éppen most járja meg a poklot. ezek a tragédiák rettenetesek ... de ezek tesznek azzá akik vagyunk. amikor ránk zúdulnak válaszhatunk. túléljük és "jók" leszünk, túléljük és "rosszak" leszünk, vagy beléjük halunk. a "rosszak" leszünkre alapoz a kriminál pszichológia is (többekközt).
sok féleképpen megélhetjük őket... azok akik átélnek egy borzalmas eseményt, és ezekután hasonlót kívánnak másoknak "rosszak" lesznek (bár a kollektív tragédiák esetén, inkább csak ostobák..) pl akik ott voltak manhattan-ben aznap; és ennek ellenére a közel kelet fegyverekkel történő megváltoztatását szorgalmazzák, v az olyanok akik túl éltek egy háborút, s revansot követelnek. rosszakká persze a gyarlóságoktól is válunk.. sőt... de azt hiszem a morális dekadencia inkább ezekből a tragédiákból fakad, ezek által nyíltabbá válunk a gyarlóságokra is. azt hiszem a legeslegesleges leghatalmasabb főbűn, az ha másoknak ártunk, mert ezzel önmagunknak is sokat ártunk; beteggé tesszük magunkat, tönkre tesszük a kapcsolatainkat, és rákerülünk arra a bizonyos lejtőre... de arról a lejtőről is van vissza út,ha egy tragédia rosszá is tesz, még mindig lehetünk jók, bármikor, sajnos sokan csak az életük legutolsó perceiben döbbennek rá erre, de addigra már "megcsonkították" a saját lelküket, és rengeteg fájdalmat okoztak; más érző emberi lényeknek.. és ez sokkal rosszabb lehet a halálnál, talán nincs is rosszabb annál amikor le amortizáljuk az "emberségünket". ha túl élem ezt és teljesen felgyógyulok én jó leszek. na nem egészen;) szent sohasem leszek, olyan nem létezik, de soha többé nem fogok ártani senkinek.. s igyekszem majd önmagamnak sem..

de vajon ártatlan leszek-e még valaha? (ez nem az az ártatlanság amit általánosan annak nevezünk, talán nem is jó szó ez erre, de magamnak ezzel tudom ezt a valamit a legjobban megnevezni) úgy érzem minden ártatlanságomat elveszítettem, a tisztaságomat (nem, ez sem az általános tisztaság) annyi minden történt... és ezek meggyilkolták az ártatlanságomat.(nem, nem a gyermeki énemet, tényleg nem tudom más szóval ábrázolni, ezt valahogy érezni kell.... talán nincs is rá szó,h mi ez) az én ártatlanságom vhol messze meggyalázva és darabokra szaggatva hever vérbefagyva.. és ez szörnyű érzés. félek attól,h ha meggyógyulok akkor sem tér már vissza soha többé.. meghalt. v csak a nagy része? nem tudom... talán ha majd csodaszép dolgok történnek velem, újra visszatér a lelkembe, de ha nem akkor kifejezhetetlenül fog hiányozni... :-(

a 7 főbűn ... :-)

I:kevélység : hát... ennek a bűnnek sokszor engedem elragadtatni magam, de utána amikor teljesn önzetlenül cselekszem csodálatos béke és öröm járja át a lelkem - nem igaz,h a kevély ember képtelen önzetlen tettre. 

II:fösvénység: ez rám nem jellemző, ha van valamim szeretem megosztani másokkal - normál kereteken belül:)

III:bujaság : ezt csak és kizárólag monogám kapcsolatban:)) de az úgy nem bűn.

IV:harag : már ez az amelyiknek a legtöbbször engedek, nem értem miért ez a sorrend... a harag a legpusztítóbb. borzalmas dolog.

V:torkosság: néha napján őt is a magamévá teszem:) de úgy egészséges nem? (ez itt nem a kényszer evés amúgy... :D)

VI:irigység : ez sem igazán jellemző rám, amit idáig irigységnek véltem magamban az csak önmarcangolás

VII:restség : ez viszonylag jellemző rám, nagyon 'light-os formában' habár szeretek 'lusta' lenni és elodázni a dolgokat, nagyon is:)) de ha valami komoly dologgal kerülök szembe, haladéktalanul, minden erőmmel elintézem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.