még január 4-ről... befejezetlenül :)

a múlthéten valamikor, egy kedves barátomnál voltam, tv-t néztünk , a "kés alatt" című sorozatot - sosem néztem , így nem igazán ismerem a háttér sztorit, a főszereplőket , de az adott epizódban a főszereplő egy mellék szereplő által szembesült a saját félelmeivel, betegségével ...

nos ez rám is hasonló hatással volt . soha, a tv-ben, egy sorozatban nem láttam még egy ilyen jelenetet ami ennyire, ennyire visszaadta volna ezt az egészet.
a ffi főszereplő mellrákos, a doki társa vagy vmelyik egyéb karakter unszolására elmegy egy mellrák estre, ahol a túl élők egymás sebeit nyalogatják, elég csúnyán előadja a segíts magadon témát (plasztikáztasd a megműtött melled ésatöbbi), a nő távozik (a többieknek nem tetszett, hogy rágyújtott:)) - igen már itt is szimpatikus lett a karakter , nekem is mindig az első dolgom rágyújtani.. ) végülis az ágyban kötnek ki, majd a "shocking turn" , Roxy anyja és nővére mellrákban húnyt el, arra kéri a főszereplőt, hogy távolítsa el a melleit, mert melleknélkül 90% esélye van arra, hogy nem kapja meg, a nőnek a mániájává vált... tudta, hogy megfogja kapni, annak ellenére, hogy a tesztek negatívak lettek, minden reggel zuhanyzáskor átéli - átéli azt a bizonyos érzést, mindennap attól retteg, hogy mikor tapintja ki, nem lehetnek gyermekei, családja ... élete. az élete a félelemről szól. a műtő asztal mellett az asziszents nő - vagy egyéb lebeszéli a dokit róla, mert szerinte Roxynak segítségre van szüksége ... amikor magához tér az altatásból arról beszél, hogy csodálatos álma volt egy lányról - aki talán az ő gyermeke lehet, hogy ez egész nem is fájdalmas. amikor a doki elmondja, hogy nem tudta megtenni és realizálja, hogy nem szabadult meg tőlük elsírja magát .
másnap bemegy a rendelőbe, a recepciós kéri, hogy várjon... ő csak egy konektort kér , megkéri a pácienseket, hogy üljenek át a másik kanapéra, majd előhúz egy elektromos kést a táskájából, félre húzza a felsőjét, lenéz rá... majd fel - hihetetlenül vissza adta az a pillantás , nagy levegőt vesz, és levágja a saját bal mellét . a sikolyokra előjön kedvenc főhősünk és az aszisztensnő, a földön véresen fekve, sokkot kapva csak annyit mondd "One more left".
bár sokan csak egy véres jelenetnek vették az egészet... ők nem tudják, ők nem mentek, nem mennek át ezen, lehet, hogy másoknak is akik tudják milyen ez nem ez jön át, vagy ők nem lennének erre képesek .. ez nem csak a rákról szól.
sokkal inkább a félelemről . ami kettő gyakorlatilag ugyan az... ugyan oda vezet, egymást éltetik, egymást teremtik. maga a betegség, legyen az rák, vagy egyéb ami pl nekem van, volt és a rákom ... ez az.
bárcsak ilyen egyszerű és "kényelmes" lenne az egész. levágni a saját testedről , önkezüleg, vagyis inkább ki... kivágni magadból . a vér már nem is sokkol - legalábbis engem személy szerint, a sebek sem .. annyit láttam már magamon - aminek ma már persze nyoma sincs .. . mármint a testemen, a lelkemen begyógyulatlan . a fájdalom? mit számít a fájdalom . aki már átment ezen, annak nem. semmilyen fizikális fájdalom, seb, vér .. semmi sem tudna már annyira sokkolni. de ez nem így működik .
a félelmeinket nem lehet egy elektromos késsel kivágni . azok annál sokkal méllyebbek ... muszáj velük szembenézzünk - és ez sokkalta véresebb, sokkolóbb és fájdalmasabb mint megcsonkítani a saját testedet. ilyen mély és makacs félelmeket .. ezek ott vannak mindenhol - minden percben, nem csak a reggeli vagy esti zuhany alatt - már mindenhol minden másodpercben, sokszor persze csak tudat alatt, de a végén már az egész életed befolyásolják.

nos... rájöttem, hogy ez nekem sem fog menni, nem megy egyedül . semmilyen terápia, műtét (nem voltam orvosnál - minek is műteni - úgy is vissza jönnének ahogy tavaly és ahogy az idén is ... már xx alkalommal , értelmetlen , pénz kidobás lenne , amíg ezt lelkileg nem dolgozom fel , nem szembesülök és dolgozom fel a félelmeimet addig nem fekszek "kés alá" ) a rákot eddig azt hittem, hogy könnyen vettem - mert olyan távoli ... azt hittem a másik sokkalta rosszabb - ami most van - rosszabb is - számomra . de a rák sem olyan könnyű sőt ... alapos önvizsgálódás után rájöttem, hogy a rák is ugyan úgy belém épült, ugyanúgy megszállta a lelkem ahogy a daganatos sejtek átfalják magukat a nyirok erekig .. sokan támogatnak engem, és teszik könnyebbé az életemet - naponta - valamikor csak a puszta jelenlétükkel , úgy , hogy nem is tudnak róla , hogy mennyit és, hogy segítenek. a családom, a barátaim ... de ebben sajnos ők nem tudnak nekem segíteni . ehhez sajnos tényleg egy 'társra' van szükségem .
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.